koli_lap

UTAZÁS 2009

Beküldte: kolilap ekkor: március 16, 2009

Törtem magam előtt az utat, kerülgettem az embereket. Aztán végre megérkeztem a zöldségeshez. Akartam venni valamit az esti vacsorához, de már teljesen elbizonytalanodtam. Megkérdezem, hogy padlizsán van-e? Nincs, de miért .. hork cmcmcem miért horkol? Nem értettem kérdést, mégis megpróbáltam válaszolni. Tömtmmöm nüm mor …, végül felriadtam és rájöttem, hogy elaludtam a metrón. Az utazás kiállításra igyekeztem teljes elszántsággal.

Nagyon jól volt kitalálva a fogadtatás, ha az I. kapu felöl érkezünk, akkor rögtön az első magyar Leader Expo pavilonjába érkezünk meg. Rögtön tudunk maguknak venni ételt italt, illetve a magyar Hungarikumokat is megszemlélhetjük. Nagy szerepet kapott a pálinka, aminek egy nagyon hosszú pavilon sora volt. Itt az ország számos pontjáról érkező pálinkakészítők felvonultak. A leader expo a falusiturizmus kapcsán jelent meg a kiállításon. Szervezők úgy gondolták ez még egy valóban kihasználatlan rész Magyarországon a turizmusban és amire bátran építhetünk. Európai kezdeményezés, mi pedig szívesen részt veszünk minden ilyen programban. A tojás múzeum kiállítói különösen szimpatikusak voltak Zengővárkonyból.

Az első benyomás, hogy itt is előfordult olyan stand ahol nem azzal a kedvel fogadták a kíváncsi nézelődőket, mint vártuk volna. Sok múlt azon, hogy milyen hostesszek álltak az áru mögött. Engem is inkább azok fogtak meg akik vidáman jókedvűen, fülig érő mosollyal kínálgattak. Mások inkább megengedték maguknak azt, hogy kellő közönnyel várták a vásárlókat. Ki is szúrtam egy pálinkás pultot.

- Készíthetek egy fotót? – mosolygok mint a vadalma. Gondoltam magamban akkor is készítek, ha …
- Persze … – látszik, hogy ők is megörülnek a dolognak.
- Közben tegyünk úgy mintha dolgoznánk? – laza stílusban egyből felkapnak egy üveg pálinkát.
- Nem muszáj nekem az is elég, ha csak jó kép lesz. – Elég jó kép lett.

A gasztronómia mellett fontos volt a kézművesség is, tojásfestők, tűzzománc festmények, ékszerek, és fafaragók is megjelentek. A tojás múzeum kiállítói különösen szimpatikusak voltak Zengővárkonyból. Csak hamar sikerült felfigyelni egy kiállítóra, aki nagy hatással magyarázott két látogatónak, közben széles mozdulatokkal lóbálta a kezeit. Közelebb értem és bele is hallgattam értekezésébe: „Akkor Mátyás király felébredt egy barlangban, de valójában nem is barlang volt, hanem inkább út és barlang és út hát egynek számit. Mert akkor rádöbbent Mátyás király, hogy aki a fényből jött az Jézus volt, és valójában ő sámán szellemek leszármazottja, aki patkóval kivert fényösvényen jelentek meg, és a Föld nemes ener … „ akkor már arrébb is vonultam az eksztázisban ücsörgőktől. Talán tartalmában nem is de lényegében remélem átjött miről is van szó. Olyan érzésem volt, hogy a történetet egyik pillanatról a másikra formálja, de nem tudom miből szűrtem ezt le. :D

Okosan volt kitalálva a dolog, jól összekapcsolták a szakképzést, a termékek bemutatását és így mehettünk át a belföldi ajánlatok pavilonjába. A pavilon a turisztikai régiókra volt feltagolva, egy két város különösen ki volt emelve. Elég sokszínű képet kaptam városokról és térségekről. Tényleg elhittem a végén, hogy először kis hazánkat kell felfedeznünk nagyon.

Belépésnél kapásból a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium standja fogadott, ahol egy szép képet adtak a Nemzeti parkjainkról, hagyományőrző programjainkról, és tanösvényekről. Itt helyet kaptak a kerékpártúrák is. Ami jó párszor előjön más standoknál is. Az itthon otthon van kampány egyik elemeként. Annyira azért nem tolongtak a természetközeli élményeknél, de jó kezdeményezés volt ez a minisztérium részéről.

Tovább haladva Pécs fogad. Meg is örülök, mert Európa kulturális fővárosa lesz 2010-ben. A hatás azért elmarad. Mármint, nem erőszakoltak rám semmi programot, nem mondta senki azt, hogy „ezt egy rendkívül … nagyon jó .. .változatos …”. Pedig tényleg hagytam volna magam. A megszokott marketing eszközök ezzel el is maradtak. Az EKF standnál az se nagyon tetszett, hogy sem színvilágában sem hatásában nem fogta meg a látogatókat, ha nem ismerném Pécset talán még el is sétálok mellette. Semmi nagy kocka, meg designfal vagy akármi, amit mondjuk a pécsi turisztikai expon tavaly láttam. Sok múlik azon, hogy a megrendezett programok mennyire fogják meg jövőre az embereket. A terveket nézegetve elég ígéretesnek tűnnek. A meg nem valósuló tenderek pedig nem biztos hogy aláássák ezeket. Legalább nem kell majd fenntartani drága pénzeken kihasználatlan épületeket. A határtalan város honlapja: www.pecs2010.hu.

Követező megálló a Balatonnál volt. Itt már inkább megkapta azt a látogató amit akart. Kellemes színű és vidám hatást keltő díszlet, olyan volt mint mikor valamit tényleg jól kitalálnak. Mindenki mosolyog, mindenki nagyon kedves. Itt kaptam a legtöbb tájékoztatót, minden három nyelven és minden tök kék, ahogy az kell. A kulturális programok és a pihenés itt egy helyen mindjárt a mienk lehet. A borutak is nagyon jól megjelennek, a tájékoztatóból szerintem egy teljes képet kapunk a pincékről, borászatokról. A kerékpározás mellett a lovas turisztikai lehetőségek is előjönnek. Fontos szerepet kap a gyógyturizmus. Rengeteg program lehetőséget és valóban jó programokat ígér minden katalógus amit kapunk. Mondják azt, hogy aki még a Balatonon sem érzi jól magát … na az ne üdüljön. Mindenki számára ígéretes úticélként jelent meg. Hévíz is nagyon tetszett, ahol szintén jól kommunikáltak a látogatókkal; nyeremény játékokkal és vetélkedőkkel vártak mindenkit. Jól átjárható és jó választékú helyük volt. Nem minden kiállítónak sikerült ezt elérnie, hiába volt meg a hely, nem tudtak így élni a lehetőségeikkel.

Budapest volt az érzékek városa. Érzékeltem is a kockákból, minden korunkbeli képpel kiegészítve. Az alapját pedig múltat idéző képek adták. Volt színpad is, ahol lepihenve bele hallgathattunk a műsorokba. Ahogy néztem, Budapest a sokszínű város benyomását akarta követni. Designjában energikus volt, amivel a fiatalabbakat nagyon jól meglehetett fogni. A tájékoztatók sokrétűek, átfogóak. Könnyen lehettet találni valamiféle programot. A tavaszi fesztivál is nagy hangsúlyt kapott. A programja inkább a komoly zenét adja, de a program füzetben kiállítások és egyéb koncertek is helyet kapnak. A „Budapest Card” pedig elég jó ajánlat azoknak, akik csak pár napra jönnek a fővárosba. A mellékelt tájékoztató tartalmaz mindent ahol érdemes megfordulni. Ezzel így önmagában nem is volt probléma, viszont a személyes kontaktust azért hiányoltam. Nekem úgy tűnt, hogy kicsit kevesen vannak szervezők a pavilonnál. Aki volt az csak szó nélkül tette vette a dolgát. Így tettek az érdeklődök is, lekaptak pár tájékozatott és mehetünk tovább. Külön részt kapott a Vásárcsarnok, először azt hittem itt is zöldséget meg gyümölcsöt lehet kapni. Végül azért kiderült, hogy a vásárcsarnok több rendezvénynek is helyet ad már egy ideje. Nemzeti témájú napokkal próbálják feldobni az unalmas vásárlókörutakat. Másik érdekesség volt a Nemzeti Vágta reklámlova, ami egy deszkákból összetákolt paci.

Minden régió és térség próbálta visszaadni szinvilágában az leendő úticélt. Igy a Tisza-tó is, ami már 30 éve fogyasztható. A fő profiljuk a Madárrezervátum, ami a világ örökség része. Illetve az aktív turizmus, azon belül is a kerékpár-, gyalog-, lovas túrák. Valahogy nem nagyon tolongtak a standnál, lehet ez még felfedezésre vár a magyar utazóközönség számára.

Mikor elértem a terem végére akkor két óriási pavilon fogadott. Szinte rámdőlt Debrecen és Eger. Debrecen virágkarneválba öltözve pompázott. Előtérbe került a tavaszi fesztiváljuk is. Mintha egymással versenyeztek volna nagyságban úgy tornyosult Eger is a magasba. Nyilván a borvilágot akarta színében visszaadni. Sikerült egyben nem csak a hagyományos forma világhoz ragaszkodni, hanem valami jól átlátható és impozáns standot létrehozni. Itt találkoztam a szerinti legjobb ajánlattal. Nagyon tetszett már az ötlet is. „Kulturweekend Egerben” – néven két fő számára két éjszakára nagyon kedvezményesen tudunk foglalni a programban résztvevő szálláshelyekből. Ezekben a napokban mindenki egy áron fogadja a vendégeket. Választhatunk magánszállásból és szállodákból is. Az ár tartalmaz egy vezettet sétát a Gárdonyi emlékhelyeken és megtekinthető a Dürer kiállítás is. Ahogy én láttam csak Eger tourinformja foglalkozott azzal, hogy előre leszervezett programokat állit össze a vendégeknek. A kiadványaik is jól átláthatóak és kellően informálóak.  Nagyon impozáns az általános kiadványuk is. Lehet, hogy a Balatonnak volt a legjobb marketingje, de nálam vendégként Eger győzött. Bővebb infók: www.eger.hu

Másnap a külföldre látogattam ki és már értettem tegnap miért mászkálta annyian gurulos bőrönddel. Megfigyeltem a különleges expo látogatót, aki nagy kedvvel vadászta össze a lehető legtöbb reklámanyagot. Nagy részét persze azért mert olyan jól nézett ki. Láttam egy idősebb embert, aki három NAGY méretű bevásárló szatyorral indult haza.

Reggel egy dudaszó ébresztett, egy vasúti átkelőnél szólt rám a mozdonyvezető, én visszaintegettem ő is üdvözölt most már kicsit kedvesebben. Ez a nap is jól indul. Rengetegen voltak szombaton, mert mostmár a családok is kijöttek együtt. Ők adtak az aznapi keménymagot, akik nagy bizonytalansággal próbáltak biztos úticélt találni. Kezdjük úgy mintha egy újságot hátul lehoznánk előrefelé.

Egzotikus ajánlatok között megjelent Egyiptom, Thaiföld, Japan, Amerika. Egyiptom egy elég impozáns építménnyel érkezett. Hát azt nem lehette mondani, hogy nem volt benne anyag. A turisztikai hivatal rövid kis tájékoztatókat adott, illetve egy olyan tájékoztatót mire kell ügyelni ha kiutazunk. Érdeklődtem, hogy milyen vendégforgalomra számítanak idén. Az egyik képviselet szerint csak kis részben befolyásolja majd az utazókat a gazdasági bizonytalanság. Reménykednek, hogy az eddigi növekedés megmarad vagy legalább stagnál. Amazing Tahiföld masszázzsal próbálta csalogatni a fáradt keresgélőket. Viszont látszott, hogy elég messzi úti cél ez még a magyaroknak. Nem sokan tolongtak a kiállítói körül. Kiemeltként Japán jött el. Az mondjuk nem sokat javított a hatáson, hogy még a második nap is szerelték a díszletet. Jól nézett ki mondjuk a plazma, ami még az ágyamnál is nagyobb volt. A gyerekeknek pedig volt origami hajtogatás hagyományos öltözetben. Japán támaszkodhat a hagyományos és modernkori kultúrájára illetve természeti kincseire. Ezzel tisztában is van ezek adták a fő motívumait. Sokan érdeklődtek a kis kiállítónál, a viszonylag magas árak ellenére is. Idén van a Japán-Magyar Jubileumi év is, így kaphattunk egy tájékoztatót a közös programjainkról.

A legnagyobb utazási irodák is mind felsorakoztak. Kettőt kiemelnék, a kisebbik már nevében az aktív turizmusra alapozná vendégkörét. A wellness ajánlatai ellenére sem sokan tolongtak azonban pultjuknál. Úgy látszik nem volt elég impozáns, talán engem is csak nevében kapott meg. A másik egy viszonylag új szereplő, színvilágában és a designjában húzta magához a kíváncsiskodókat. Az irodák közül az övüké volt a legfigyelemfelkeltőbb.

A Budapest Airport és a Vienna International Airport is megjelent. Hangulatában próbáltak visszadni egy repülőteret. Másik érdekességnek számított egy helikopterekkel foglalkozó vállalkozás. Foglalkoztak pilótaoktatással, reklámtevékenységekkel, business taxival, mindennel amit helikopterrel meglehet csinálni. Ez már inkább a komolyabb vásárlói rétegnek szólt azért. De a két kiállított helikoptert sokan nézegették.

Messze a legnagyobb csalódást Románia hozta. Tudom, hogy ez nem egy prospektus kiállítás volt és nem egy stand szépségverseny. Lehet, hogy rosszul közelítem meg a dolgot ráadásul. De az érdeklődök nagy részén láttam, hogy aki felkereste a standot az már eleve ide tervezte az útját. Még tétovázó bizonytalan vendéget pedig biztos nem fogott. Engem sem sikerült a hagyományos népviseleten kívül megfogniuk. Hiányoltam az aktív turisztikai lehetőségeket, a kulturális rendezvényeket és ezek bemutatását. Pedig Erdély és Székelyföld is természeti adottságaiban és kultúrájában adott lenne. Nyitni kéne azok felé, akik még nem látták ezeket, de ebben a tengerben ilyen marketinggel ez nem fog olyan akkora sikerrel menni. Sikerült megtalálnom a leghülyébb szlogent is a „kis nagy ország” Szlovákia egy tájékoztatójában. A „visszatérés a jövőbe” a lehető legjobb példa arra, vannak igenis szavak amik nem illenek össze. Nagy csalódás volt még Görögország. Egy központi helyet kapott a külföldi helyek között sok értelemben. Mondjuk, ha már kiemelt úti cél volt érdemes lett volna egy magyar prospektust is elhozni. Aztán lehet időközben elfogyott, ami sok kiállítónál előfordult, hogy rosszul mérték fel a szóróanyagok fogyását. Görögország a kiállításon inkább természeti értékeivel jelent meg. Még ha sokan mást is mondanak ez volt. Sokszor hallottam az emberek nem is tudják hova menjenek, mit nézzenek meg. „Jó jó Görögország, de hova menjünk …” – hallottam egy kétségbe esett hölgytől. Nekem is sikerült körbesétálnom anélkül, hogy megfogta volna akármi is a figyelmem. Egy klisére épült szinte mindegyik kis rész. Úgy érzem, hogy ezt a gazdag kultúrát most nem sikerült annyira jól lekommunikálni. Kétségtelen azonban, hogy ettől függetlenül idén is sokan mennek napozni majd Görögországba. Kicsit negatívan jöhetett le Pécs, mint az egyik kulturális főváros. Isztambulnál sem volt jobb a helyzet, egy tájékoztatót kaptam az is asztal alól. A hölgy pedig nem nagyon volt érdekelt abban, hogy erről akármilyen formában tájékoztasson. Isztambul ahol a kultúrák találkoznak. Egy sokszínű koncepció, ahol a hagyományok és az emberek együtt jelennek meg. Ezt szűrtem le magamnak, meglátjuk majd a programjukat jövőre.

Láttam azért jó dolgokat is. Ausztria hegyeit és a pihenés határtalanságát kínálta. Részletesen tájékoztatott, megjelent természetesen a kempingezés, ami Mo.-n még inkább terjedőben van. A „caravan”-oknak pedig külön részt szerveztek az expon. Külön részt kapott Joseph Haydn, bár ez inkább egy korábbi generációt célzott meg, de ezt nagyon jól kommunikálta.

Nem terveztem, hogy külföldre utazom, ha mégis utaznék az egyik cél Spanyolország lenne. „El akarok menni Spanyolországba nevetni” – ez van és kész. Már egyből a hatás megfogja az embert a piros színeivel. A legfontosabb azonban mégis az, hogy itt minden volt, ami máshol is. Az aktív turizmustól kezdve a kulturális fesztiválokon át a konferencia turizmusig minden. Itt láttam olyan prospektust, ami kifejezetten csak a bevásárlással és üzletekkel foglalkozott. Ez pedig stílusosan tudta becsomagolni, inkább tájékoztató jelleget adva, hagyományos örökségbe csomagolva. A logója pedig Miró szerű, szóval már fáj is a szívem Madrid, Toledo és az ezüst útvonal városai után.

A másikon magam is meglepődtem. Gyanús volt a dolog, mert még csak alig lézengtek a standjuknál. I feel Slovenia – majd kérek egy általános turisztikai tájékoztatót, mint azt mindenhol tettem … – erre elkezdődik valami. Egy kontakt, egy hangulat, egy érzés, kicsit furcsán éreztem magam. Nem beszélt a hölgy magyarul, de megoldottuk más nyelven. Azonnal hozta, megkérdezte mi érdekel igazán? Hát kicsit aktív turizmus, kicsit kulturális rendezvények. Erre kéri, hogy várjak majd elrohan azonnal … minden tipp és topp. Fáradjak a másik hölgyhöz, mert ő jobban beszél németül, szóval nagyon kedvesek voltak. Bár igazán nagyszabású fesztivált nem tudtak ajánlani, de minden más tetszetős volt. Fő értékeit a természeti kincseiben látta. Ami még tetszett, hogy minden amiről kérdeztem az azonnal válaszra talált. A tájékoztató füzetek pedig nagyon jók, különösen az aktív turizmushoz kapcsolódóak. Nekem megtetszett az, ahogy egy érdeklődött kezeltek. Úgyhogy igazán jó érzéssel csak a spanyol és szlovén standtól jöttem el.

A kiállítás szerintem jól sikerült. Jól fel volt osztva minden, ha figyelmesek voltunk nem vesztünk el a nagy tájékoztató özönben, és nem tanácstalanul lézengtünk. Csak egy dolgot kellett csinálnunk, nem azonnal lekapni egy szórólapot, hanem elbeszélni egy segítővel, képviselővel, hostesszel. A személyes hatást semmi nem tudja helyettesíteni.

Hidegkuti Tamás Levente

2009. március 2.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.