Beküldte: kolilap ekkor: március 16, 2009
Úgy vélem, hogy sokszor játékszerei vagyunk saját környezetünknek, és nem munkánk minősége alapján ítélnek, hanem az egyéni gazdasági érdekeket nézve történnek rohamos létszámleépítések. Amikor a különböző felméréseken szörnyülködünk, és magunkban eme könnyed kijelentés fogalmazódik meg: „Aki dolgozni akar, fog is!”, akkor gondoljunk bele azon családok helyzetébe, ahol például 20éves munkaviszony után, az eddig bájos és kedves főnök azt mondja, hogy a hónap végén, financiális okokból kifolyólag Önnek mennie kell…majd az édesapa/édesanya hazatérve szomorú és elkeseredett szempárokkal találkozik. Ekkor a legfontosabb az összetartás!
Ha távolabbról szemléljük a dolgokat, akkor azzal kezdhetnénk, hogy az 1980-as évek végére a szocialista országokban gazdasági összeomlás következett be a világgazdaság és politikai folyamatok miatt. Majd Magyarország a rendszerváltást követően az export piacok 1/3át elveszítette, azonban új piacok nem nyíltak meg. A munkanélküliség aránya rohamosan növekedett, s 1992-re a munkahelyek 30%-a megszűnt. A regisztrált munkanélküliek száma 1993-ban tetőzött (a munkanélküliségi ráta 13,06%-os volt).
Azonban ugorjunk egy kicsit előrébb, egészen oda, amikor is mérséklődni látszott a helyzet. Ez pedig a 2002-es év, mivel a pályakezdők létszáma közel 2000fővel nőtt, míg a nem pályakezdők létszáma 1000fővel csökkent.
A KSH diagramon áttekinthetitek a következő néhány év mutatóit:

A 2009-es év rövid vázlata:
Mindannyian találkozunk válságos helyzetekkel, így ezen időkben gondoljunk embertársainkra és arra, ami a felszín alatt lakozik, s ne ítéljünk elhamarkodottan.
“Az utolsó hópehely utat enged a tavasz első bimbóinak. Hadd emlékeztessen a természet bennünket arra, hogy még a legnehezebb idők is véget érnek egyszer, és új élet kezdődik.”
Musinszki Noémi